Jótett érdekében

Én ébredtem elsőnek...Csoda
Fél hétkor már kipattant a szemem.Körülnéztem,mindenki édesded aludt,kivéve a buszsofőr,mert a busz még úton volt.
Eléggé kis kietlen vidék volt,legalábbis nem nagyon lakott.Fák és hegyek mindenhol,még az út is jó kacskaringós volt.próbáltam visszaaludni-már amennyire lehetett-kisebb sikerrel...Főképp azért mert állandóan nekivágtam a fejem az üvegnek.
Szerencsémre nem kellet sokat szenvednem,lassacskán a többi utas is felkelt,Lucával együtt.
Alaposan kitárgyalta a dolgokat:Kit érdemes kerülni,ki jófej,mi lesz 1 hét múlva xy napon a program és hogy aznap milyen borzalmasan kócos Pontius haja.Na igen,megfigyelésben nincs párja.
De a mai programot nem tudta.Sőt,senki se tudta!
Próbáltam a srácokat kérdezgetni,de ők sem tudtak semmiről,még a helyet sem saccolták meg.

További 1 órás utazás után elérkeztünk egy kis pihenőhelyre.Még mindig semmi tájékozódási pont.
-Itt most egy kicsit hosszabb ideig fogunk megállni.-állt fel a padra az egyik szervező-Nemrég kaptunk egy felkérést.A közeli hegyen van egy mentőállomás,és az egyik mentős megsérült.Nem súlyos,de kell neki gyógyszer,meg ellátmány,a helikopterük meg elromlott.Szóval,ide főleg fiú/férfiak jelentkezését várom,akik jó kondiba vannak,mert ez kemény fizikai munka lesz!A busz itt meg fog minket várni.De nem lesz biztonságos az odamenet,és időt pedig nem tudok mondani.Szóval,kik jelentkeznek?
Mark,Pontius,és Cubbie azonnal felrakták a kezüket.És rajtuk kívül kb. kettő fiú.Micsoda lelkesedés..Ezt látva én is feltettem a kezem.
-Tessa,normális vagy??-suttogta Luca
-Nézz csak körbe,öten nem fogják bírni,akármennyire erősek is!
-Ugyan már Tess,ki fogják bírni,ez férfi munka!
-És akkor mi van?Ki mondta hogy a nők nem tűrnék?
-Nem vagy normális.-tette fel az ők kezét is
-Heten.Rendben,gyertek!-intett
Kiosztotta a "rakományt" nekünk hármunknak (mert kettő szervező ment,és az egyik nő volt) egy jól megpakolt hátizsákot,a fiúknak meg nagy oldal táskákat,és Cubbie és egy másik nagyobb termetű fiú ketten vittek egy nagy ládát.
-Tessa,te is jössz??-döbbent le Mark
-Miért,baj?-mentem a többiek után
-Nem túl jó ötlet,nem fogod bírni.Még most fordulj vissza amíg lehet!-állított meg
-De fogom!
-Tess,kérlek,nagyon aggódom érted!
-Nem lesz semmi baj Mark.-mosolyogtam rá,majd rohantam a többiek után
Még úgy az első 30 perc könnyű volt.Az egy óránál már mi nőszemélyek,kezdtünk kifáradni...(30-60 fokos emelkedőn)és még csak az eleje volt....
-Rendben,megállunk egy tíz percre pihenni!
-Végre!-nyögött fel Luca,és levágta a táskáját
-Ez még csak az eleje Lú!-lihegtem
Tudom.-ült le-Én mondtam hogy nem kellet volna jönnünk!-mormogta
-Én is mondtam!-jött Mark
-Már mondtam hogy bírni fogom!Csak pihennem kell...
-És a következő csak egy óra múlva lesz,és ez még a hegy lába.
-Ne mááár!-nyögött Lú
-Inkább örülj hogy nem a ládát cipeled.-biccentett felé Mark
-Ne is akard,nem könnyű!-szólt ide Cubb
-Indulunk tovább!-pattant fel Carlos
(idő közbe vettem a fáradságot hogy megnézzem a kártyát a mellkasán,de a nő nevét még nem tudtam meg)
-Rendben srácok,akkor most Pontius és James fogja a ládát cipelni,ok?Utána én és Mark fogom cipelni.-hallhattam ki a beszélgetést
-Mégis milyen messze van ez az állomás?-suttogta Lú
-Nem tudom,de ha a mi segítségünk kellet,akkor jó messze...-néztem fel a hegyre

A következő egy óra még nehezebb volt...Az út egyre meredekebb,az idő telt,és a hátizsák egyre nehezült...
-Szünet!-kiáltotta Carlos
Szinte szabályosan összeestem,de sikerült úgy manővereznem hogy a térdemre essek.
-Nem bírom tovább!-terült el Lú
-Ki kell bírnunk!Értsd meg,valaki sebesülten fekszik a hegyekben,és ha nem sietünk akár meg is hallhat!
-És mégis hogyan jutunk le??Arra nem gondoltál?
-Vissza gyalogolunk.Egyértelmű.
-Kösz..
-Ismét említem:Mondtam hogy ne gyertek!
-Kibírjuk Mark,ne aggódj!-álltam fel,és átültem egy sziklára
-Kötve hiszem...-ült mellém-Most lesz egy eléggé veszélyes rész.Meredek sziklafal,vékony kis peremmel,de a végén még kicsit mászni is kell.Onnantól 20 percre van az állomás.-tájékoztatott
-SZIKLAFAL??-ordította halkan Luca
-Hát,igen...-húzta a száját Pontius
-Azt ugye kérdeznem se kell hogy nincs semmi biztosítás...-csiszoltam a földet a cipőm aljával
-Nemám.ha onnan leesel,PLACCS volt ember,lett palacsinta.-mutogatta el Cubbie
-Köszönöm a biztató beszédet.-vágott egy erőltetett vigyort Lú
-De legalább már nincs sok hátra.-sóhajtottam
-Ezek után SOHA TÖBBÉ nem akarok hegyi túráról hallani!-szögezte le Luca
-Lesz egy felejthetetlen emlékünk.Főleg has figyeled hogy minden mozdulatot lefotóznak.-böktem Linda felé
(yeah,már mindenki nevét tudom!)
És eljött az emlegetett szamár...A sziklafal.
Olyanra kell gondolni mint a filmekben,egy kis peremen csoszogsz,a táskát meg mell elé kellet venni,hogy neki tudjunk a falnak dőlni.És most megmondom:Hülyeség azt hajtogatni hogy "ne nézz le,ne nézz le,ne nézz le" mert úgyis lenézel!
-Na jó ez még nekem is sok.-szorítottam össze a szemeimet,és próbáltam a tempót tartani
Leláttam öt métert,utána már csak felhő..ráadásul a nap is kezdett lemenni...Remek.
A sorrend a következő volt:Linda,Carlos,Harry,James(a kettő srác)Mark,Pontius,Luca,Cubbie és én.
Elértünk a mászós részhez.Ott egy kicsit tágult a perem,úgy hogy menetiránnyal szembe állva is kényelmesen el lehetett férni,az a kilencven fokos fal meg nem volt olyan magas,kicsit kellet csak mászni,de ígyis ketten emelték fel a ládát.
Mindenki lazán felkapaszkodott,én is azt tettem volna,ha nem csúszik ki a lábam alól a kő.
Ismeritek az érzést,nem?Hogy hirtelen semmi tartás alattad,és elkezdesz zuhanni.Azt a tehetetlenséget,és sokkot,rémületet,ami egyszerre ér bennünket.
Én is ezt éltem át.Már majdnem biztos voltam abban hogy ez egy hosszas repülés lesz,amikor hirtelen erős rántást éreztem a bal vállamban.Az izmok és inak megfeszültek,én meg lassan felnéztem.Mark tartotta a csuklómat,és ahogy lassan felemelkedett,úgy húzott magával engem is.
Nem tudom hogy a sokk,vagy a légnyomáskülönbség tette az eszmélet vesztésemet.
Rázkódásra ébredtem.Lassan kinyitottam a szemem,és körbenéztem ameddig tudtam.Mindenki ugyan úgy menetelt és én ugyan úgy a végén vagyok.Annyi különbséggel,hogy valami egy picit remeg alattam,és liheg a nyakamba.
-Mark..?-szóltam félénken
-Tessa,hála az égnek!-derült fel,és lenézett rám
-Jézusom Mark,mit csinálsz,azonnal tegyél le!-próbáltam valamennyit mozogni
-Dehogy foglak!
-Mark,eléggé kipihentem magamat,és megmondom,ha te esel össze én nem tudlak cipelni!
-Isten ments,megyünk tovább!-lökött kicsit feljebb
Azzal a lendülettel féltérdre ereszkedett,de utána gyorsan visszaállt két lábra.
-Mondtam.Kérlek,Mark,tegyél le!
-Biztos minden rendben?-kémlelte az arcomat
-Biztos.
-Rendben...-majd szép lassan leeresztett
Szótlanul mentünk egymás mellett,5 percig,majd hirtelen nekivágódott a fejemnek:ő mentette meg az életemet!
És még nem is háláltam meg neki!Eme hirtelen gondolatmenet hatására beleugrottam a nyakába,és úgy szorítottam hogy onnan senki se tudjon elhúzni.Még én is meglepődtem magamon.
-Köszönöm!
Majd úgy hirtelen minden kitört a fejemben.Basszus,majdnem meghaltam,ő meg képes volt engem elkapni!ráadásul még cipelt is,annak ellenére hogy nélkülem is elég súlyt kellet magán vinnie.
Kavarogtak a gondolatok a fejemben,minek fejébe pár könnycseppet is elereztettem,amit gyorsan beszívott a bőre.
-Shhh,semmi baj.Már minden rendben van.-szorított magához
-Nem tudom ezt eléggé meghálálni..-motyogtam a nyakába
-Nem kell.
-De igenis kell!Mark,ha te nem vagy már rég színese festettem volna egy sziklát!
-Mondom hogy nem kell!Bárki megtette volna a helyembe...
-Furcsa mód csak te voltál az egyetlen,főleg hogy jóval előttem mentél.Hmmm?-néztem rá olyan "Tudom hogy tudod hogy tudom amit te tudsz!"
-Jó a reflexem...?
-ÓÓ istenem te marha akkor is nagyon köszönöm!-nyomtam egy nagy puszit az arcára-Jesszusom ár puszilgatok is.-döbbentem le magamon
-Inkább csak menjünk tovább.-nevetett gyengéden

Végül minden jó ha a vége jó,felértünk,átadtuk a cuccokat,és idő közbe sikerült a helikoptert megjavítani,így azzal vittek vissza a buszhoz,és a pihenőhelyen nyugovóra tettük a fejünket.
Nem beszélve arról hogy a következő programról felmentést kaptunk!